Kész vagy az örömre?

2021 | MÁRCIUS 19-20.

Talán ez a kérdés most még aktuálisabb számunkra, mint korábban. Készek vagytok a körülményektől független örömre? A képzés során szeretnénk ebben is a segítségetekre lenni.

Oszd meg az örömeidet velünk egy perces kérdőívünk kitöltésével!

Köszöntő

Te minek tudsz úgy igazán örülni? Mit jelent számodra egyáltalán ez a szó- öröm? Az elmúlt év során számomra tényleg átértékelődött az öröm fogalma. Voltak dolgok az életemben, amiket teljesen természetesnek és hétköznapinak vettem- maszk nélkül levinni a szemetet, vagy belépni egy edzőterembe, a számítógépemmel csupán hűvős, érdekalapú, alkalmi kapcsolatban lenni. Megváltoztak a dolgok és ezzel együtt megváltozott az is, hogy minek tudok örülni.  Anno nagyon tudtam örülni, amikor péntek esténként beléptem az ifink klubhelyiségébe és megláttam a sok fiatalt, akik összegyűlve kockulnak/csocsóznak/dumálnak. De természetesnek vettem, alapnak. Most meg majd kiugrom a bőrömből, amikor meglátom a “Waiting Room”-ban azt a három- négy nevet, vagy amikor végre felfogom, hogy mi is a lényege az Among Us-nak és nem esek ki 1,5 perc után. Örülni a körülményektől függetlenül. Örülni annek ellenére, vagy inkább azzal együtt, hogy megváltozott körülöttünk a világ és talán változtunk mi is. Az idei IVK más, mint az eddigiek. Amit eddig természetesnek és alapnak vettünk, hogy gumicukorral üdvözlünk titeket a buszmegállóban, hogy több százan egy helyen együtt éneklünk, hogy bent ülünk a zsúfolt műhelyeken, ahová mindig minimum háromszor annyian akartak bemenni, mint amekkora a terem befogadóképessége volt… nos ezek már nem is annyira magától értetődő dolgok. És mégis van okunk az örömre. Az biztos, hogy az IVK szervező csapata igazán örül annak, hogy a tavalyi elengedés után, idén máshogy, máshol, másképp, de sikerül létrehozni egy olyan IVK-t, ami a te örömödre is szolgálhat. A kérdés: Te készen állsz az örömre? 

Kapitány Flóra
főkoordinátor 

Ajándék “belépő”

Kinyitjuk az online termeink kapuit az érdeklődők számára: a SUFNI Talkokat és a Főelőadásokat ingyen nézheti meg bárki, aki regisztrálja “belépőjét”.

program

Nézd meg, hogyan épül fel a képzés programja, hogyan fog alakulni a helyszín a vírushelyzet miatt.

programfüzet

Nézd meg előadásaink listáját és olvasd el előadóink bemutatkozásait!

részvételi díjak

Különböző részvételi díjaink között találsz támogatott és támogatói formát is ösztöndíjunk mellett!

regisztráció

A regisztráció már lezárult, kérdéseiddel a Kapcsolat oldalon fordulhatsz hozzánk!

Támogatóink

NE MARADJ LE EZEKRŐL!

START

Még néhány óra, és kezdetét veszi az idei IVK!

Facebook live!

Nagyon jó hírünk van azoknak, akik kicsúsztak az idei IVK résztvevői listájáról!

Kész vagy az örömre?

Továbbra is nyitva áll a lehetőség, hogy kitöltsétek az ÖRÖM-ŰRLAPOT, hogy saját tapasztalataitok és gondolataitok által gazdagíthassátok, bátoríthassátok a közösséget!

Betöltés…

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.

Csapatunk

– A vezetőség –

Ablonczy Áron

Andy Oatridge

Horváth Evelin

Kapitány Flóra

Hegyesi Zita

Szolgálók –

Hegyesi Zita
kommunikációs
koordinátor

Madarász Ruben
logisztikai
koordinátor

Uri- Kovács Dániel
grafikus

Csősz-Páni Anna
program
koordinátor

Kérdésed van?


Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseinket, ott meglelheted!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, ha sehol se találsz választ!