Alapkoncepció


Az ifimunka minden résztvevőjének szeretnénk megfelelő szintű képzést nyújtani. Akár vidéki vagy városi, abszolút új vagy régi motoros, önkéntes vagy főállású munkatárs vagy, találsz magadnak megfelelő programot.

Céljaink

Motiválni

az ifjúsági misszióban szolgálókat lelki és szakmai értelemben egyaránt.

Elérni

az ifjúsági munka minden résztvevőjét – legyen kezdő, haladó vagy már tapasztalt ifivezető.

Találkozási ponttá válni,

ahol lehet egymástól tanulni, szemléletet formálni, hálózatokat építeni, terheket megosztani és kapcsolatokat kialakítani azáltal, hogy találkozunk és megismerjük egymást.

Frissítő ponttá válni,

ahol az ifivezetők kiszakadnak a hétköznapok rutinjából, hogy felfrissüljenek, feltöltődjenek, növekedjenek lelkileg és szakmailag egyaránt.

Minőségi képzést biztosítani

azáltal, hogy gondoskodunk a referenciák alapján meghívott előadói csapatról, az igényes eszközök és körülmények biztosításáról, valamint az innovatív segédanyagokról. 

Lehetőséget adni a lelki töltődésre

Jézus az, aki egyedül képes átformálni, megújítani, vezetni bennünket. Ő az, aki a képzésünk középpontjában van és szeretnénk teret engedni annak, hogy mindannyian töltekezzünk a vele való közösségben.

Két képzés – egy név!


Az Ifjúságépítők és a Zsinati Ifjúsági Iroda is szervez ifivezető képzést. Hogy mi a különbség? Nézd meg összefoglaló videónkat! Melyiket válaszd? Mindkettőt – mert kiegészítik egymást!

Ha érdekel a Zsinati Ifjúsági Iroda képzése is, akkor látogasd meg az oldalukat!

Előadás típusok

Főelőadás


A főelőadás során találkozhatsz dicsőítéssel, bizonyságtétellel és természetesen az előadással. Viszont ezeken az alkalmakon nem a szakmai fogások kerülnek a középpontba, hanem a legfontosabb: a lelki megújulás. Az evangélium szólal meg ezeken az előadásokon és az a vágyunk, hogy mindannyian közelebb kerüljünk Jézushoz a bizonyságtételek, dicsőítések és az igehirdetések által. Hiába készülünk fel és vértezzük fel magunkat ugyanis rengeteg ismerettel, ha mi magunk nem újulunk meg a Jézussal való kapcsolatunkban.

SUFNI Talk


Rövid, 20 perces előadások, amelyek különböző izgalmas területeken adnak inspiráló gondolatokat. Ha úgy érzed, hogy a 90 perces műhelyek helyett valami könnyedebbre vágysz, vagy olyan típusú ember vagy, aki szereti a sokszínűséget, akkor ezeket az előadásokat neked találtuk ki! A Sufni Talkok egyetlen gondolatot mélyítenek el, közben pedig formálják a szemléletmódodat és új megközelítéseket adnak egy-egy kérdésben.

Műhely


A műhelyek 90 perces interaktív előadások, amelyekben a frontális előadások mellett és után sok lehetőség van kérdezni, közösen gondolkodni, elmélyülni az adott témában. A műhelyek témánként, illetve az ifimunkások tapasztalati szintjei alapján vannak sávokba rendezve.

KEREKASZTAL


Annak érdekében, hogy bizonyos témákkal kapcsolatban többféle vélemény elhangozhasson, kerekasztal-beszélgetéseket szervezünk. Ha úgy érzed, örömmel hallgatnál beszélgetéseket izgalmas témákról vagy éppen tele vagy kérdésekkel és alig várod, hogy feltehesd őket, akkor ez a te műfajod!

Valamit nem értek!

Összegyűjtöttük a gyakran előforduló kérdéseket, nézd meg, hátha találsz választ a saját kérdéseidre is!